
XR-technológia a honvédelmi kadétképzés szolgálatában
2025. június 12-én került megrendezésre a II. HIBRID Honvédelmi Verseny, ahol 16 budapesti középiskola kadétcsapata mérte össze tudását egy összetett, több területet átfogó megmérettetésen.

2025. június 12-én került megrendezésre a II. HIBRID Honvédelmi Verseny, ahol 16 budapesti középiskola kadétcsapata mérte össze tudását egy összetett, több területet átfogó megmérettetésen.

2025. május 27-én, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) szervezésével, a budapesti Bálna Rendezvényközpont adott helyet az Európai Védelmi Alap (EDF) tematikus ökoszisztéma roadshow keretében megrendezésre került szakmai eseménynek, mely a mesterséges intelligencia védelmi ipari szerepére, valamint annak európai szabályozási környezetére fókuszált.

2025. május 19-én, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI), a HypeX, az MFOI és a Honvédelmi Minisztérium közös szervezésében sikeresen lezajlott a 4. Magyar Nemzeti EDF Információs Nap. A budapesti D50 Hotelben tartott esemény több mint 150 résztvevőt vonzott a kormányzati, ipari és tudományos szférából.

Április 9-én a VIKI – Magyar Védelmi Innovációs Kutatóintézet, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI Advisory) közösen szakmai rendezvényt tartott Budapesten, amely a hazai szereplők számára nyújtott segítséget az európai uniós és NATO-s védelmi pályázatok világában való eligazodáshoz.

Március 27-én egy egész napos innovációs eseményre vártuk egyetemi hallgatókat, fiatal szakembereket és startupokat a budaörsi ScienceLab központunkba, ahol a kreatív problémamegoldás és az együttműködés energiája töltötte meg a teret.

A Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) szakértői csapata az elmúlt hetek során átfogó szakmai program keretében vizsgálta meg a Magyar Honvédség legújabb fejlesztéseit és képességeit. A látogatássorozat záró állomásai Hódmezővásárhelyen és Szolnokon voltak, ahol modern haditechnikai eszközök és képzési rendszerek kerültek bemutatásra.

Idén novemberben Európa legtehetségesebb fiataljai gyűltek össze a 8. CASSINI Hackathonon, amelynek központi témája az „EU űrtechnológiák a védelem és biztonság szolgálatában” volt.

2024 novemberében Dr. Németh Gergely, a VIKI vezérigazgatója irodánkban fogadta a Svéd Védelmi Minisztérium, a Svéd Védelmi Beszerzési Ügynökség, a Svéd Védelmi Kutatóügynökség, valamint Svédország Magyarországra akkreditált védelmi attaséjának delegációját.

2024 december 9–10. között került megrendezésre az első „Technológia és Védelem – A Hadviselés Jövője” konferencia a budapesti Néprajzi Múzeumban, amely nemzetközi szakértőket, vezetőket és innovátorokat hívott össze azért, hogy megvitassák a technológia formáló szerepét a védelem területén.
A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat:
A lehető legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) és hasonló technológiákat használunk az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Az ezen technológiákhoz adott hozzájárulás lehetővé teszi számunkra olyan adatok kezelését, mint a böngészési szokások vagy egyedi azonosítók ezen a weboldalon. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését kedvezőtlenül befolyásolhatja.