HAVELSAN-látogatás a VIKI-nél: fókuszban az innovációs együttműködés

2025. május 7–9. között, a Magyar–Török Innovációs Év keretében került sor a HAVELSAN delegációjának budapesti látogatására.

A Şevket Ünal alelnök vezette küldöttség látogatása a magyar védelmi innovációs ökoszisztéma megismerésére és a további együttműködési lehetőségek feltérképezésére irányult.

Május 8-án a delegáció a VIKI központjába látogatott, ahol Dr. Németh Gergely vezérigazgató fogadta őket. A megbeszélés során áttekintették az intézmény innovációs prioritásait, a stratégiai együttműködés lehetőségeit, valamint a technológiai fejlődés védelmi alkalmazási területeit.

A látogatás során a VIKI közreműködésével szakmai egyeztetések valósultak meg a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Innovációs és Képességfejlesztési Főosztályával, valamint kiválasztott hazai vállalatok képviselőivel – elősegítve a tartalmas párbeszédet és a hosszú távú, előremutató kapcsolatok kiépítését.

Intézetünk kiemelt feladatának tekinti, hogy stabil platformot teremtsen a nemzetközi partnerek és a hazai védelmi innovációs szereplők közötti együttműködéshez.

Együttműködés

Magyar–koreai kapcsolatok erősítése a védelmi innováció területén

2026. szeptember 2-án a VIKI székházában fogadtuk a Koreai Köztársaság magyarországi Véderőattasé Hivatalának képviselőit. A találkozón a jövőbeli együttműködés lehetséges területeiről egyeztettünk.
Hír

Mit mutatnak az ukrajnai háború tapasztalatai a nyugati harckocsik alkalmazásáról?

A VIKI új kiadványa az Ukrajna számára átadott nyugati gyártású harckocsik alkalmazási hatékonyságát vizsgálja, nyílt forrásból elérhető veszteségi adatok alapján. 
Belföld

Katonai hagyományaink tisztelete, a honvédelem jövőjének szolgálatában 

Augusztus 9-én a Védelmi Innovációs Kutatóintézet is részt vett a zalaapáti Katonadal Fesztiválon, ahol a katonai hagyományőrzés, a közösség és a korszerű honvédelmi szemlélet találkozott.

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: