A jövő technológiája a honvédelem szolgálatában – VIKI a Területvédelmi Erők napján

2025. október 18-án a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) is bemutatkozott Nagykanizsán, a Területvédelmi Erők Szakmai Napján. Az egész napos rendezvényen honvédelmi kadétok, tartalékosok és helyi érdeklődők ismerkedhettek meg a korszerű védelmi fejlesztésekkel és technológiai újdonságokkal.

A VIKI standjainál több mint hatszáz látogató próbálhatta ki a legújabb fejlesztésinket. A résztvevők megismerkedhettek az SST drónkoncepcióval, az autonóm UGV-irányítással és a könnyű, moduláris terepjáró platformmal, valamint kipróbálhatták a HADIK VR-kiképzési rendszert és a robotkutya-vezérlést is. A látványos, interaktív bemutatók komoly érdeklődést és szakmai kíváncsiságot váltottak ki.

Az eseményt Mihócza Zoltán altábornagy nyitotta meg, aki beszédében a tartalékos rendszer megerősítésében rejlő együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A nap hangulatát a nyitottság, az elhivatottság és a jövőbe tekintő gondolkodás jellemezte – bizonyítva, hogy az innováció képes hidat teremteni a honvédelem és a civil társadalom között.

A VIKI számára a rendezvény kiváló lehetőséget kínált arra, hogy bemutassa szerepét a honvédelmi képességek fejlesztésében, és megerősítse elkötelezettségét a jövőorientált, gyakorlati megoldások iránt.

EDF

5. Magyar Nemzeti EDF Információs Nap

Sikeresen zárult az 5. Magyar Nemzeti EDF Információs Nap, amelyet a VIKI a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Fejlesztésösztönző Irodával közösen rendezett meg 2026. március ...
Hír

Új szakaszába lépett az európai honvédelmi együttműködés a modern szimulációs technológiák területén

Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) Modern Army Readiness with Simulation (MARS) munkacsoportja február 25–26-án Budapesten ülésezett, ahol tíz európai tagállam, valamint NATO-s szakértők egyeztettek a ...
Hír

TECHDEF25 – Innováció és stratégia a védelem jövőjében

2025 decemberében második alkalommal került megrendezésre a VIKI Technology and Defence: The Future of Warfare konferenciája, amely közel 600 résztvevőt fogadott a kormányzati, akadémiai és ...

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: