EDF Speed Up: Együttműködés a védelmi innováció szolgálatában

A hazai védelmi innovációs ökoszisztéma fejlődéséhez önmagában nem elegendő a finanszírozási lehetőségek bemutatása. Olyan szakmai környezetre van szükség, amely elősegíti, hogy az innovatív vállalkozások nemzetközi partnerekre találjanak, és versenyképes európai együttműködéseket alakítsanak ki.

A VIKI büszke arra, hogy aktívan hozzájárul ehhez a folyamathoz: segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat az Európai Védelmi Alap pályázati rendszerében való eligazodásban, a megfelelő konzorciumi partnerek megtalálásában, valamint a nemzetközi projektekben való eredményes részvételre történő felkészülésben.

A honvedelem.hu legfrissebb cikke részletesen beszámol az EDF Speed Up rendezvényről, és bemutatja azt a munkát is, amelyet a VIKI a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben végez a hazai védelmi innovációs közösség támogatása és európai kapcsolatainak bővítése érdekében.

A teljes ezen a linken érhető el.

Belföld

Katonai hagyományaink tisztelete, a honvédelem jövőjének szolgálatában 

Augusztus 9-én a Védelmi Innovációs Kutatóintézet is részt vett a zalaapáti Katonadal Fesztiválon, ahol a katonai hagyományőrzés, a közösség és a korszerű honvédelmi szemlélet találkozott.
Külföld

Tapasztalatok a brit Védelmi Akadémia Research Sprint Symposium rendezvényéről

Hogyan járulhat hozzá az agilis kutatás a komplex védelmi és stratégiai kihívások eredményesebb kezeléséhez?
Hír

VIKI az AWE USA 2026 nemzetközi XR-színpadán

Büszkék vagyunk rá, hogy Dr. Kovács Gergely, a VIKI XR Centre of Excellence vezetője képviselte intézetünket az AWE USA 2026 konferencián, amely a világ egyik ...

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: