Fókuszban a katona!

Az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában, június 14-én, szerdán lőkiképzési szakmai napot szervezett.


Molnár Zsolt ezredes az alakulat parancsnoka és Szent-Imrey Dávid őrnagy a program szakmai vezetője ismertették a pilot projekt megvalósításának részleteit. 

A cél a katonák lőkészségének fejlesztése, a kiképzési idő és a források költséghatékony felhasználása új kiképzéstechnikai eszközök alkalmazásával.
Gondos előkészítés után a TYR Hungary-val való együttműködés keretében valósult meg a program, amely során bebizonyosodott, hogy az újfajta technológiák alkalmazásával jelentősen növelhető a lőkiképzés hatékonysága.
Az esemény zárásaként a VIKI szervezésében az Intézettel együttműködő cégek interaktív bemutatót tartottak az érdeklődő közönségnek. A különböző technológiák (kiterjesztett valóság, kevert valóság) jól kiegészítették egymást bizonyítva, hogy nagy potenciál van a későbbi alkalmazásukban, ezáltal is növelve a hatékonyságot és a fiatalok bevonzási potenciálját.

A rendezvény példásan bizonyította, hogy a haderő fejlesztése és a fejlett, élenjáró technológia alkalmazása együtt kell, hogy járjon a katonák harcképességének növelése érdekében, hiszen nálunk „Fókuszban a katona”!

Köszönjük a bemutatót az Infinite Hungary, Appentum, Wysio, és az ARworks csapatának!

Hír

Új szakaszába lépett az európai honvédelmi együttműködés a modern szimulációs technológiák területén

Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) Modern Army Readiness with Simulation (MARS) munkacsoportja február 25–26-án Budapesten ülésezett, ahol tíz európai tagállam, valamint NATO-s szakértők egyeztettek a ...
Hír

TECHDEF25 – Innováció és stratégia a védelem jövőjében

2025 decemberében második alkalommal került megrendezésre a VIKI Technology and Defence: The Future of Warfare konferenciája, amely közel 600 résztvevőt fogadott a kormányzati, akadémiai és ...
Belföld

Szakmai együttműködés az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokságával

A VIKI a Magyar Honvédséggel folytatott együttműködés részeként közreműködött egy drónellenes lövészeti eljárás tesztelésében az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótéren.

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: