AI-tól a fenntarthatóságig – Digitalizációs konferencián járt a VIKI

Április 17-én került megrendezésre a SMART 2024 konferencia Worlds Colliding címmel a budapesti Akvárium Klubban. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége által életre hívott rendezvény célja platformot adni mindennek, ami a mesterséges intelligencia világát érinti napjainkban: vállalati digitalizáció, kibervédelem, fenntarthatóság, valamint a digitális vállalkozások. Fő feladata, hogy megfelelő eszközöket biztosítson a résztvevőknek, hogy biztonságosan navigálhassanak a digitális térben és felkészítse őket az ott fellelhető kihívásokra.

A nyitó előadást Dr. Vinnai Balázs, a szövetség elnöke tartotta, a VIKI képviseletében pedig Balogh Péter, VIKI reziliencia központ vezető, kiberbiztonsági szakértő tartott előadást a védelmi innovációról, a gyors adaptációról és a felforgató technológiákban rejlő lehetőségekről.

Előadásában hangsúlyozta, életünket egyre jobban meghatározza a mesterséges intelligencia, a technológiai fejlesztések pedig olyan kihívások elé állítják a védelmi szektor szereplőit, amelyekre gyors és hatékony válaszokat kell találni. Ugyancsak kiemelte, fontos a gyors adaptáció és a nyitottság a felforgató technológiákra, mert kihasználásuk elengedhetetlen az iparág jövőbeli sikereihez.

 

EDF

Chatbot indult weboldalunkon az EDF-hez kapcsolódó kérdések támogatására

Weboldalunk új funkcióval bővült: 2025 augusztusától egy mesterséges intelligencián alapuló chatbot érhető el, amely az Európai Védelmi Alappal (EDF)-fel kapcsolatos kérdések megválaszolásában nyújt segítséget.
Esemény

2045 perspektívái – Közösen a jövő hadviseléséért

Hogyan nézhet ki a hadviselés világa húsz év múlva? Milyen biztonsági kihívásokkal kell szembenéznünk 2045-ben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ legutóbbi szakmai rendezvényünkön, ahol ...
Esemény

Szakmai workshop a jövő védelmi technológiáiról

2025 június 25-én a VIKI és a Magyar Védelmiipari Szövetség (MVSZ) közösen szervezett szakmai workshopot, amely a feltörekvő technológiák nemzetbiztonságra gyakorolt hatásait vizsgálta.

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: