Együttműködési megállapodás a VIKI és a Hungarian Water Partnership (HWP) között 

Július 11-én együttműködési megállapodást kötött a VIKI és a Hungarian Water Partnership (HWP). A dokumentumot Deme László, a VIKI kijelölt vezérigazgatója és Horváth Zoltán, a HWP menedzsment vállalatának ügyvezetője írták alá.

A két szervezet partnersége azzal a céllal jött létre, hogy megteremtsék a vízválsággal sújtott területek és régiók ellátásának biztonságát, valamint a közösen definiált technológiai igények mentén duális vízipari és vízbiztonsági megoldásokat fejlesszenek.

A HWP a vízipar különböző területein működő, magyar tulajdonú vállalatok hálózata, amely komplex megoldásokat kínál a vízzel kapcsolatos kihívások kezelésére. Szakmai tevékenységük fő területe a szennyvízkezelés és ivóvíztisztítás, de ezen túlmenően szinte teljesen lefedi a vízipart, beleértve a csurgalékvíz-tisztítást, a csapadékvíz-kezelést és a víz újrahasznosítást is. 

A víz létfontosságú része létezésünknek, a hadsereg számára pedig kiemelkedő területként jelenik meg a vízellátási reziliencia megteremtése, valamint az ellátással kapcsolatos logisztikai tevékenységek egyszerűsítése és modernizálása.

Ezzel a partnerséggel jelentős lépést teszünk a vízipar és a vízbiztonság innovatív megoldásainak fejlesztése felé, amely mind a civil, mind a katonai szektor számára előnyös. Köszönjük a HWP-nek az együttműködést, és izgatottan várjuk a közös munkát!

Esemény

XR méréssorozat a Magyar Honvédségnél

2025. október 18-án a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) is bemutatkozott Nagykanizsán, a Területvédelmi Erők Szakmai Napján.
Esemény

A jövő technológiája a honvédelem szolgálatában – VIKI a Területvédelmi Erők napján

2025. október 18-án a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) is bemutatkozott Nagykanizsán, a Területvédelmi Erők Szakmai Napján.
Esemény

Innováció testközelből: VIKI az NKE Innovációs Napján

Az innováció akkor kap valódi értelmet, amikor az ötletből gyakorlat lesz. Ez vált kézzelfoghatóvá az NKE Innovációs Napján, ahol a VIKI szakemberei kutatókkal és döntéshozókkal ...

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: