Védelmi innováció és ipar – Kerekasztal-beszélgetés Tusványoson

Idén immár 33. alkalommal került megrendezésre a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Tavalyi részvételünk után idén is az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy jelen lehettünk ezen a meghatározó fesztiválon.

Július 25-én, a Szabadegyetemi programsorozat részeként, Hendrich Balázs vezérigazgató-helyettes úr egy kivételesen érdekes kerekasztal-beszélgetéshez csatlakozott, amely a védelmi innováció és ipar szerepét járta körbe a globális kihívások fényében. A diskurzus résztvevői között szerepelt: Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára; Logan West, a Danube West vendégkutatója, és Dr. Porkoláb Imre, védelmi innovációs szakértő. Az eszmecserét Horváth Viktória nagykövet asszony, a Hungarocontrol Zrt. kabinetfőnöke, moderálta.

A három évtizedes múltra visszatekintő fesztivál azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a határon átnyúló együttműködéseket és párbeszédet kezdeményezzen. Ma már 50 szervezettel partnerségben és 30 előadói sátorral kerül megrendezésre az esemény, ami több ezer érdeklődőt fogad naponta.

Az idei évhez hasonló lelkesedéssel várjuk a jövő évi fesztivált is, hogy közösen gondolkodjunk tovább a védelmi innováció kihívásainak megoldásáról. 

 

Együttműködés

Magyar–koreai kapcsolatok erősítése a védelmi innováció területén

2026. szeptember 2-án a VIKI székházában fogadtuk a Koreai Köztársaság magyarországi Véderőattasé Hivatalának képviselőit. A találkozón a jövőbeli együttműködés lehetséges területeiről egyeztettünk.
Hír

Mit mutatnak az ukrajnai háború tapasztalatai a nyugati harckocsik alkalmazásáról?

A VIKI új kiadványa az Ukrajna számára átadott nyugati gyártású harckocsik alkalmazási hatékonyságát vizsgálja, nyílt forrásból elérhető veszteségi adatok alapján. 
Belföld

Katonai hagyományaink tisztelete, a honvédelem jövőjének szolgálatában 

Augusztus 9-én a Védelmi Innovációs Kutatóintézet is részt vett a zalaapáti Katonadal Fesztiválon, ahol a katonai hagyományőrzés, a közösség és a korszerű honvédelmi szemlélet találkozott.

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le a legfrissebb híreinkről!

Feltételek elfogadása

A chat használatához kérjük, fogadja el az alábbi dokumentumokat: