EDF Információs Fölény és Digitalizációs Szakmai Workshopot szervezett a VIKI és a Honvédelmi Minisztérium
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a VIKI és a Honvédelmi Minisztérium együttműködésében az EDF Információs Fölény és Digitalizáció Tematikájú Szakmai Workshop.
A június 3-án tartott rendezvény házigazdája a Nokia Solutions & Networks Kft. volt, az esemény célja pedig, hogy bemutassa az információs fölény és digitalizáció legújabb fejleményeit és a kapcsolódó innovációkat a védelmi szektorban, ezzel elősegítve a védelmi technológia területén folytatott projektek, kutatások és fejlesztések támogatását.
A megnyitót Deme László, a Honvédelmi Minisztérium Haderőfejlesztésért és védelmi innovációért felelős helyettes államtitkára, a VIKI megbízott vezérigazgatója és Vulkán Csaba, a Nokia Bell Labs magyarországi vezérképviselője nyitotta meg.
A program során tájékoztatást adott az Európai Védelmi Alap pályázataira való felkészülésről és támogatási lehetőségekről Busa Krisztián, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Innovációs és képességfejlesztési főosztály vezetője, valamint Dászkál János a Magyar Fejlejsztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. (MFOI) és Réti Kristóf az EuroAtlantic Tanácsadó Zrt. képviseletében. A Nokia részéről Kerekes Péter és Vincze Zoltán tartottak prezentációt a ‘21-es 5G-COMPAD és a ‘22-es FACT pályázatok eredményeiről és tapasztalatairól.
A rendezvény nagymértékben hozzájárult az EDF-el kapcsolatos információk átadásához és lehetőséget biztosított kapcsolatépítésre is. A résztvevők a konzultáció alkalmával kérdéseket tehettek fel és a kapott szakmai válaszok segítségével jobban tervezhetik aktív részvételüket az EDF pályázatokban.
Köszönjük minden jelenlévőnek az érdeklődést és a nagyszámú részvételt.